Az eretlen szeretet azt monda: Szeretlek, mert szuksegem van rad
Az erett szeretet igy szol: Szuksegem van rad, mert Szeretlek.

Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés - az döntés, ítélet és ígéret.

Ne kímélj, ne is vigasztalj
Jobb, ha az ember tapasztal
Mikor a szív a szívnek feszül
Mindenki egyedül van belül

Színes a köd, színes a zaj,
Hiába szép, ha valamit eltakar.

Mert legalább ketten becsaptak engem,
A játékot túl komolyan vettem.

De ne hallgasd, hogy mit beszélek,
Hisz bennem is csak dolgozik a lélek.

De elhagyom a helyet, ahol fájdalom ért,
És nem állok bosszút a kapott sebekért.

Mégis, ha újra élhetnék,
Akkor is mindent ugyanígy játszanék.

Többet akarok tudni, mint a szívem vad ritmusát,
Többet akarok, mindig többet, szükségem van rád.
Hiszed vagy nem most meghaltál bennem,
De egy szívdobbanással újjá születsz.

Rettentő mélyről bukkansz fel ismét
Én szinte sajgok, hogy újra szeretsz.
Ne uralkodj rajtam ne gyülölj meg engem
Belém kapaszkodj érezd hogy lebegsz
Velem vétkezz és velem is imádkozz
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez.
És ne titkolj semmit, hogy szerelem ez.

-A harc alábbhagy bennem.
De nem felejtek semmit,
És kezdeném is újra,
Neved szép betűit
Ámor homlokomra írta.-

Azt hittem minden éj, minden nappal, mi ketten. Eltévedtem itt ülök most egy sötét rengetegben, a parton üldögéltünk átöleltél karjaidban, most meg éget a kín, szét száll hamvaimban.. minden mire azt hittem, hogy igazi. Nem fáj, de mért pont én nem várhatom, hogy megértse valaki bánatom..

Hiányzol néha még,ha látom az arcodat, de a filmünk véget ért.. s nem úgy, mint az alkonyat..összeköt minket már egy alig látható kis száll, egy emlék fonál.. az idők végezetéig kószál...

Ültem a földön... csak ültem. Nem tudom hány percig vagy óráig... csak ültem. Arra gondoltam milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a derekam mikor puszit adtál, hogy böktél meg amikor viccelődtünk... csak magunkat láttam. Együtt... lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni! Akartalak, ott, akkor, mindig és most! Akarom újra, hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod és azt, hogy ne féljek ezt kimondani. Akarom! Mert kellesz. Mert szeretlek... szeretlek!

Néha még hiányzol, s annyira szeretnélek szeretni, de szívem már nem képes hinni.. Nem tud újra bízni, el kell, hogy feledjen!Mégis olykor annyira fáj..Néha, mikor újra látlak, úgy szeretnélek újra ölelni, s azt, hogy te is átölelj szorosan!Érezni szíved dobbanását, de tudom, mindez nem lehet újra már..Hibáztál, s hibáztam én is jól tudom, bocsáss meg.. Sajnálom, hogy elmúlt mi egykor még szép volt..Most a feledés ösvényén lépkedek, tudom hosszú lesz az út.. túl sok az emlék..S tudod, hiába omlottak le a falak, hiába érzek másként, mégis oly mélyre ástad magad bennem, hogy újra, s újra  a felszínre törj.. s felkavarj.. összekuszálj mindent..

' Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.
Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti,
hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni,
elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán
elsuhan egy ismerős kabát.Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.
A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt
és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat
elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül... váratlanul. '

"Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim, nélküle... néha hiányzik, néha hiányzom neki.. mégis ott van valami, mi elválaszt minket egymástól.. talán a büszkeség, vagy csupán az újabb fájdalomtól való félelmünk."

"Miért tűnik lehetetlennek az, hogy elfelejtsük egymást?

Azért, mert nem tudjuk? Vagy mert nem lehet?

Netán azért, mert nem akarjuk?"

"Minden, ami megvalósul, vagy ahogy mondjuk: „létrejön", magán viseli a múlandóság keserű érzését is.."

"Meddig lehet hinni? (…)
Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét?
És végül a legfontosabb:
Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit?
Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha!
Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül?
Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül?
Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél."

"A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk,s ő viszont szeret!"

"Az embert nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amelyekben csalódott."

"És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette.Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. Valami határozottan hiányzott, vagy valaki, akivel megoszhatta volna örömét.. az a valaki,kit szeretett..Így magányosan csupán csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek.. "

 

"Mást teszünk, mint amit mondunk, mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást érzünk, mint amit józan eszünkkel tudunk... És amikor ezek a lelki rétegek szétcsúsztak bennünk, mint egy vulkán fölött a talaj, akkor fogalmunk sincs róla hogyan tovább..."

"Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák… Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki."

„A bizalom olyan luxus, amiért mindig túl drágán kell fizetni.”

"Időnként a fájdalom visszahúzódott, csöndben várt, már-már azt hitte, el is múlt, amikor újra elborította, és bosszút állt rajta azért, amiért biztonságban merte érezni magát. Ez volt a büntetése, a rettegett végzete. A magány... "

„A legrégibb emberi kérdés: a miért... Ezen a kérdésen még eddig mindenfajta logika, minden filozófia és tudomány hajótörést szenvedett.''

„Néha a legváratlanabb dolgok csöppennek az életünkbe. Aztán rájövünk, hogy nem tudunk élni nélkülük. Ilyen vagy te is.”

Végül mindenem eladtam.
Korhadt gerendám átléptem,
s utoljára tíz körmömmel
a falba véstem fájdalmam..

"A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor átlátnánk a világot, a talaj kicsúszik a lábunk alól, és megint padlóra kerülünk."

"Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.”

Egy mozdulat repít… Néma szellő húz előre,
messze száll a szó, a szívem tovább viszem, várva szebb jövőre,
emlékektől izzom, öröm karja kovácsolt egésszé,
de a bánat csókja, kérte váljak portyázó reménnyé.
...elég volt a vágy, elég volt a kétely lánca,
elég idő múlt el már, így hát nem maradt más hátra,
a betonfalak között, csak sötét alak gonosz tánca,
egy démon s a fájdalom haragjának hamiskás dallamát játssza..

Napok óta dúlja
márvány-neved a szél.
Újabb tél
volt.
Nincs nyugalom:
rózsacsokrod
fogom
és könnybe kiált a fájdalom:
Miért fordítottad ellenem azt a napot?!

Nem hiszed el, hogy nekem is fájhat,

nem hiszed, hogy engem is bánthat.

Szeretlek, tudod te bolond csávó,

nem akarom, hogy ennyi legyen és csáó.

Fontos voltál, s vagy még mindig tudod,

de a baj az, hogy te a dolgaink unod.

Nem mondasz semmit, csak rántasz válladon,

harcoltam eddig értünk, de már feladom.

Nehéz olyat rendbe hozni, mi 2emberes,

Szeretlek, kellesz, de így nem, csak mint rég.

Te emlékszel egyáltalán arra még?

Egykor még minden boldog volt, s mámor,

mostanra eltűnsz az életemből, mint a kámfor.

:(

Elkalandoztam az éj leple alatt,

Messzire merre senki sem járhat.

Csillagok világította úton keresem a helyem,

Sétálok egyedül, de sehol sem lelem…

Hiányzik az a valaki, ki fogja kezem,

Ki mellettem van, mikor senki sem!

*...ébren tart most minden emlék.. álmodoznék, mert nekem ez kell még.. ne felejtsd el, hogy még bíznod kell...Keresem a régi képeket..kérdeznék..de senki nem felel..a szavak csendjében tévedek el.. nem figyelsz rám, s nem bújsz hozzám.Még keresném a suttogásod, fülembe súgot vallomásod...még várok rád..rád...*

még mindig szeretlek..

Hiányoznak a melléd fekvős, hozzád bújós pillanatok. Hiányzik ahogy rám nézel. Hiányzik, hogy hozzám érj, hogy magadhoz húzz, hiányzik az ölelésed. A csókod. Ahogy a levegőt veszed. De leginkább az hiányzik, aki vagy- és aki én voltam, mikor melleted voltam..

Két kézzel kapaszkodom az utolsó reménybe,
Csillogó szemeddel nézel az enyémbe,
Fölösleges szó nem hagyja ajkadat,
Várom,hogy ajkad érintse ajkamat.
Minden éjszakán rólad szól az álmom,
Mindig a következő ölelésed várom.
Egyedül gyönyörű álom volt látom,
Elengedem kezed,s a kötelet rántom
Párkányra állok,már ugranék a mélybe,
De úgy érzem nem lehet íj szomorú vége.
Utoljára szeretném érinteni lelked,
Habár te az enyém darabokra szelted
Így örömmel tudnám itt hagyni életem,
Akkor is ha tettemmel óriásit vétkezem.
Köszönöm azt,hogy boldog lehettem,
te leszel az,kit örökké szerettem.

 "..örökké szoríts,örökké fájjon,örökké lássalak,ne érjél máshoz. Örökkön örökké érezzem hatalmad, elveszíteni SOHA nem akarlak.."

'A szívem itt maradna mintha mást akarna.." ".. az eszed taszítana, szíved súgja kell még.."

Tudod mi a bánaT? 

Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké...

"... a szívem itt maradna, mintha mást akarna...nekem a régi kell, tudod a régi TE..régen más volt!Miért van, hogy mást érzek..?Még mindig.."

...attól, hogy mással vagyok, még nem jelenti azt, hogy nem gondolok amúltra.. s, hogy nem kezdeném talán újra..

„ .. még mindig kívánlak, tudod itt várlak... valami meg van benned, ami el nem enged, csak veled..”  (más volt)

„ ...üres minden ha nem vagy mellettem... úgy fáj a szívem, úgy fáj mindenem ha rád gondolok..”  (hidd el)

„ ...de miért félsz? Hogyha már ismersz.... még valamit el kell mondjak, valamit csak tudjam hol vagy..”  (még valami)

„ Miért számít, hogy melyikünk  volt a hibás?Nem akarok és nem tudok szeretni mást!”  (ne játssz velem)

„Nem akarom elfelejteni, kettőnket meg kell menteni!!" (bánt)

Kérlek ne menj el, vagy ha elmész vigyél magaddal engem is!! Miért van az, hogy nem akarsz elveszíteni?S valahogy mégsem akarsz velem lenni... :( vigyázz lehet egyszer csak nem leszek, ha még tovább vársz.. pedig nem akarlak elveszíteni én sem!Elhiheted, de mennyire nem akarlak elveszíteni.. s félek.. egyedül vagyok nélküled. Éjszaka van, minden csendes s magányos az éj.. sírok.. szeretlek... várok

Elkezdett idegesíteni, hogy idegesít ha nem vagy itt... Mert ez biztos jele annak, hogy ez már nem csak szimpla barátság  részemről. Menj el, nem akarlak többé látni csak ha mellettem maradsz sokáig! Ne mosolyogj rám, ne légy vicces, aranyos, kedves, okos, vonzó... nem akarom ezt. Nem tudom mikor fúrtál magadnak helyet belém, biztos csak egy pillanatra fordítottam el a fejem, vagy rágyújtottam épp, vagy csukott szemmel kortyoltam egyet a sörömbe, nem tudom. Csak azt, hogy nem tetszik. Mert úgy vagy velem, hogy nem vagy velem. És azt hiszem nem is akarsz. Csak szikrákat kapok el belőlünk és azt is csak ritkán, csak diszkréten. Messze vagy s félek nélküled. Csak te kellesz.. Legalábbis most ezt hiszem....

 

Nem feledem mikor először találkoztunk hónapokkal ezelőtt. Sokat beszélgettünk... Majd csak azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson. Hatalmasakat nevettünk, láthatatlanul fonódtunk bele egymás életébe. Tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni mert Veled annyira természetes minden és annyira jó...s Te jelented a támaszt, mikor az élet lefáraszt... Én elkezdtem a mondatot, Te befejezted. És egy-egy hanglejtésből vagy egy-egy szóból tudtuk, hogy milyen hangulata van a másiknak. Imádtam azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Jó érzés volt, hogy szeretlek és Te viszont szeretsz talán és tudtam, hogy hiába vagy távol, tudom, hogy Neked is hiányzom... Hiányzol..

“Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.”

“A bal szemeddel tisztán látod az Ő hibáit,
a jobb szemed szemet huny fölötte,
a szíved közepe pedig megbocsát mindent.”

“Ha elönt minket a sötét kétségbeesés fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben. Jusson eszünkbe csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok és azok a csillagok hazavezetnek minket. Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor épp az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől félünk.”

Döntések, hibák, megbocsátás…

“Néhány hiba túl jó ahhoz, hogy csak egyszer kövessük el!”

“Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes, és süt a napja. Aki nem szeret, olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.”

"Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok."

 

"Mindenki maga dönti el, mennyit ér az álma.
Álmodni, reménykedni lehet, vágyódni is nagyon,
de amikor döntésre kerül a sor, mindig azt a lépést tesszük meg, amely vélt boldogságunk irányába vezet."

 

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

 

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.

Oldal: Kepek, Idezetek, Versek :) :X
Sajat gondolat: ''Az ember addig legyen boldog es gondtalan, amig fiatal.'' - © 2008 - 2024 - mertszeretlek.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat