Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózól egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zurzavarban. Ott akarok lenni melletted miközben elmész és nézni akarom ahogyan becsukod az ajtót.
Ott akarok lenni melletted, mikor hazajössz, megölelsz és elmondod hogy milyen volt a napod. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, amikor álmosan iszod a kakaódat, miközben a TV- ben agybutító musorokat nézünk és hozzádbújni, akkor amikor semmi dolgom sincs és érezni, hogy biztonságot adsz, biztonságot ad tested melegsége és lágysága.
Melletted akarok lenni miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán.
Veled akarok lenni, mikor valami fáj, vagy ha megbántott valaki.
Veled akarok lenni, moziba menni, eljátszani hogy hogyan ismerkedtünk meg, újra s újra. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzádbújni, "miért"- eket feltenni , mint egy 5 éves kisgyerek. Magabiztosságod mellett eljátszani egy kislányt, aki semmit sem ért, csak azt tudja elmondani, hogy mennyire szeret és becsül. Nézni akarom nap mint nap, ahogy megmosod a fogad, ahogy felöltözöl, befújod magad a parfümöddel.
Veled akarok lenni, amikor beteg vagy és megcsókolni téged és nem érdekelne ha elkapnám; mégha halálos beteg is lennél. Ha az lennél, akkor addig csókolnálak, míg el nem kapom, hisz ha elvesztenélek, akkor nem lennék senki sem. Veled halnék meg, hisz az életem nélküled semmit sem érne. Nem tudnám elviselni a hiányodat, hisz akkor minden nap arra gondolnék, hogy veled akarok lenni, minden áldott nap és nézni, hogy mit- miért- hogyan csinálsz. Veled akarok lenni ráncosan, öreg, ráncos boröddel is bearanyoznád minden napom, hisz arra emlékeznék mindig, amikor megismertelek.- Fiatalon. Egyszer mikor ott voltál nálam, csak nézetelek. Veled akartam lenni, de te nem velem. Néztelek mikor felkeltél, nem adtál puszit a homlokomra, nem bújtál senkihez, hisz egyedül feküdtél az ágyadban és nem velem. Az ajtó küszöbén álltam és félve kukucskáltam befelé. Eszembe jutott a múlt, s még sok más egyéb. Végig néztem ahogy fogat mosol, s közben én a napi rutinommal csináltam a kávét. Veled akartam lenni, s addig veled is voltam, s néztem, miként az utolsó boröndödet viszed ki az ajtón. Néztem mikor kimentél, s nem tettem semmit, nem akadályoztalak meg utadban. Nézetelek mikor visszaadtad a kulcsod, halkan síros hanggal megköszöntem. Majd kiléptél az ajtón, s néztelek ahogy örökre becsukod azt.

-Egy fiu es egy lany tortenete-

szerző: [Evelyneke]

Egy kis bevezető a történettel kapcsolatban:

Egy lány…halálosan szerelmes…Egy fiú aki  nem szereti a lányt…Mert neki  nem jó úgy, mint egy barátnő,aki átölelhet,hevesen csókolhat…Neki olyan mint egy hugi,mint egy legjobb barát…De a lány mást akar…Nem elégszik meg ezzel…Neki kell az a fiú…Csak,hát a fiú…nem szereti…A lány küszködik az érzéseivel…mindhiába…Mi lesz a végén? A lány megkapja a fiút,vagy talán örökre lemondhat róla…Megtudod ha tovább olvasod a történetet!

 December van. Az utcákon hideg szél fúj. Egy szomorú lány baktat lefelé a lejtős úton,fel-fel zokogva.

-…Nincs esély…Nem kellek neki.. De miért is kellenék??Oly feledhető vagyok. Együtt voltunk.. eldobott…Nem kellettem neki. Pedig olyan jó volt!!!!!!Bennem van a hiba???- Ezek a gondolatok forogtak főhősünk, Kriszta fejében. Közben hangosan zokogva, sietett haza, hogy elbújhasson a szobájába…hogy elfeledhessen mindent.

Közben elered az eső ,szakad mintha dézsából öntenék. Kriszta sebes futásnak ered, hogy hamarabb haza érjen,hogy el ne ázzon.

- Jaj, elázok…- nyögte fáradtan a lány. - Már nincs sok hátra,kibírom!- Már csak pár ház. Már csak egy ház választja el. Már csak az ajtót kell kinyitnia. Bent van. Ledobja a kabátját. Szülei hangos köszönését figyelembe sem véve szalad fel a lépcsőn a szobájába.

Mikor beér, nem bírja tovább. Hangos zokogásba tör ki, mert eszébe jut a szomorúságának tárgya, az a fiú akit nagyon nagyon szeret. Bevillant az agyába az arcának képe, a gyönyörű két zöld szeme, a selymes sötétbarna haja, az ajkai…amik úgy csókolták, hogy abba teljesen beleborzongott. Eszébe jutott a két, erős keze ami úgy simogatta…

-Te jó ég!!!!Miért gyötör még mindig ez a kép???Miért????- Hangosan felzokog…Nem bírja ki. Beszalad gyorsan a fürdőszobájába és a gyógyszeres szekrényből kiveszi a nyugatót. Gyorsan  beszedett pár szemet,oda sétált az ágyához és lefeküdt.

Álmodott. Nem mással mint a fiúval. Azt álmodta,hogy megy az utcán, körötte senki. Egyszer csak egy homályos alak bukkan fel a semmiben. Egyre jobban közeledik. Egyszer csak megáll. Már látszódik, hogy ki ő, mivelhogy egy világító lámpaoszlop alatt állt meg. A fiú volt az, a boldogtalanságot okozó fiú…álmai tárgya…A fiú egyszer csak elindult a lány felé,egyre közelebb és közelebb ért, míg végül meg nem állt a lánnyal szemben. Kriszta szíve hevesen dobogott, majd kiugrott a helyéről .A fiú egyre közelebb hajolt a lány arcához, közelebb…és közelebb, míg forró csókot nem lehet az arcára. Hevesen sókolta a fiú a lányt, és mikor elváltak egymástól, a fiú kimondta a bűvös szót:…Szeretlek!...

És ekkor a lány felébredt….Újabb hangos zokogás…Nem bírja abba hagyni…Most is arra gondol,hogy mennyire hiányzik neki a srác…Másra nem is tud…Nagyon szereti őt…

-….-

Egy héttel később…A lány szomorúan ül egy padon és vár. Várja a fiút,mint minden nap suli után…Már egy jó ideje vár, kb. fél órája. Az  égen sötét borús felhők gyülekeznek, mintha egy szörnyű eseményt szeretnének jelezni. És igen valóban…A lány nem is sejti, hogy  milyen szörnyű eseményt…

Már eltelt egy óra…A fiú sehol…Hatalmas cseppekben kezdett hullni az eső…Talán a lány bánatát jelezve…Sőt biztos is. Kriszta  megunta a keserves várakozást és bánattal teli szívvel indult el…de nem a haza vezető úton. A régi, lepusztult téglagyár felé vette az irányt. Keservesen zokogott és tekintetével kereste az útján a fiú, hátha meglátja…hátha megmenti attól a dologtól, amire készült…

Már a gyár területén volt… Céljába vette a nagy gyárkéményt, ami körülbelül 8 emelet magas lehet. A tetejére lifttel lehet feljutni. Beszáll a liftre,benyomja azt a gombot amin a 8-as szám látható. Kisebb rázkódással megindult felfelé. Pár perc múlva fel is ért. Kriszta kiszállt a liftből és elindult a kémény tetejének pereme felé. Ott megállt kicsit, a zsebéből elővesz egy pengét, a táskájából pedig előveszi az abszinttal teli üvegét, semmivel sem törődve jól meghúzta az üveg tartalmát. Utána megfogta a pengét és felvágta az ereit egy vízszintes csíkkal. Lassan kezdett el folydogálni belőle a vér. Közben a pia elérte hatását, és még közelebb lépett a pereméhez, és felkészült a halálugrásra. Dübörgő fejjel átgondolt mindent és döntött: véget vet sanyarú életének Mély lélegzetet vett és megtette…Leugrott…A felé zuhanás közben átgondolt mindent, átfutott rajta rövid kis élete…Hisz pár hónap múlva lenne csak 16…És vége…egy utolsó lélegzetvétel…egy utolsó pillantás a világra…Nincs tovább. Összeroncsolódott mindene. A koponyája betört, vér folyt ki belőle.

Másnap a gyári munkások találták meg a holttestet és azonnal hívták a rendőrséget, és a lánynál talált iratok alapján a családot is. A helyszínelők megállapították, hogy öngyilkosságról van szó, következtetve a lány felvagdosott ereiről és a mellette darabokra tört piás üvegről. A szülők dermedten álltak és a könny is megfagyott az arcukon… Mindenki szomorú volt… Átkutatták nyomokat keresve a lány táskáját és találtak benne egy levelet, amit a fiúnak írt:

„Drága egyetlenem!

Mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek az élők sorában. Fentről figyelem majd az eseményeket. Tudom, hogy nagyon szomorúak lesztek miattam, de kérlek ne legyetek bánatosak!!! Folytassátok tovább az életeteket! Azért vetettem véget az enyémnek, mert már nem volt értelme az életemnek. Nem találtam a helyem a világban, elhagyatottnak éreztem magam és nincstelennek, mert nem szeretett senki sem. De most jó helyen vagyok, nem fáj semmi sem, nem kell bajlódnom az élettel!Legyen bennetek is ez, hogy boldog vagyok. És sajnálom,hogy bajt okoztam nektek…Önző dolog volt tőlem, de nem tudtam már tovább élni, meg kellett tennem…Bocsássatok meg!!!!!!Puszilom anyuékat, mondd meg nekik, hogy nagyon szeretem őket, és nem tehetnek semmiről!!Mondd nekik,hogy várom őket a mennyben, és amíg nem látjuk egymást viszont vigyázok rájuk!És még valami…mondd nekik ne kövessék el azt a hibát amit én….ne…Éljenek tovább. És végül neked még annyit, hogy nagyon szeretlek, te voltál mindenem és nem tehetsz semmiről, ahogy senki sem.

Millió csók: a ti Krisztátok”

Mire elolvasták mindenki zokogott. Főleg a fiú akit közben értesítettek a dologról. Mindeki most gondolt bele, hogy senkitől sem búcsúzott el a lány…senkitől…Csak úgy elment…Maga után hagyott mindent.

Másnap volt a temetés. Mindenki kisírt szemekkel állt a kiásott sírgödör mellett és sírva figyelték,hogy hogyan eresztik le a koporsót. De mielőtt leeresztették volna a fiú búcsút vett a lánytól és a következőt mondta neki:

-         Tudom , hogy most már késő…Mert nem élsz már itt velünk…De tudnod kell…SZERETLEK!!!!Sajnálom, hogy nem mondtam el,sajnálom,hogy nem mentem el…Sajnálom,Kriszta…Szeretlek…mindig is szeretni foglak és mindig is szerettelek…csak nem mutattam ki…- és itt a fiú zokogva elfutott…

És a lány koporsójára ráhintették az utolsó lapát földet is….

-Szoszke oldalarol-

Lépj, amíg nem késő!

Azon a napon a lány szíve gyászba borult, Úgy érezte, a világ ellene fordult. Egyetlen szerelme lemondott róla, S már egy másik lány kezét fogja azóta.
"Már nem szeretlek!"- vallotta be a fiú, A tomboló tűz, mely eddig szívében tombolt, kihunyt. De a lány nem adta fel, dacolt ellene, S továbbra is tartotta a kapcsolatot vele.
A remény viszont egyre jobban elhagyta, Mikor látta, hogy élete szerelme a másik lányt simogatja. Időközben a fiú rájött ,még mindig érez valamit iránta, De nem lépett, mert a szórakozás fontosabb volt számára.
A lány megkérte a fiút kezdjék elölről újra, "Szeretlek Kicsim az életemnél is jobban!"- s a fülébe súgta halkan. Ám minden hiába, ő csak tovább álltatta, A kötöttséget, az igazi szerelmét nem vállalta.
Teltek a napok, teltek a hónapok, A lányról már azonban régen nem hallott. Egyik este, álmából felébredve rossz érzés kapta el, Ürességet és fájó hiányt érzett szívében.
Érezte régi szerelme keserű hiányát, Hiszen rég nem hallotta a lány kellemes hangját. Hiányzott neki az arca, a forró ölelése, A féltő gondoskodása, a lány maga egésze.
Másnap megjelent a házánál virággal a kezében, Kisírt szemű édesanyja nyitott ajtót talpig feketében. A fiú teljesen elfehéredett ,s érezte nagy a baj, Édesanyja csak annyit mondott könnyektől küszködve: Meghalt!
Állítólag egy véletlen autóbaleset okozta a lány halálát, Nem figyelt az úton, mert nem tudta feledni szerelmi bánatát. A fiú elsápadva állt ott egy percig, A csokor virág a kezéből lassan hullott ki.
Nem hitte, ez hogy történhetett meg vele, Minden percben ott kellett volna lennie mellette. Este nem tudott elaludni, a szemébe könny szökött, Szívében mérhetetlenül nagy bűntudattól küszködött.
De hirtelen, mintha egy melegség járta volna át, Mintha hallotta volna halott szerelme hangját. És igen, a lány ott tündökölt angyal képében, A régi, megszokott, gyönyörű szépségben.
Mindkettőjük szemében könny ragyogott, A mosoly az arcukon hirtelen megfagyott. Lélegzetük elnémult, szívük egyszerre dobbant, A régi, gyönyörű szenvedélyes szerelmük újra lángra lobbant.
Csak álltak egymással szemben, hisz egymás gondolatait ismerik, A lány a fiú arcát végigsimítja, lelke melegséggel megtelik. Igyekszik szerelmét megnyugtatni, De csak ennyit tud végül mondani:
"Ne sírj szívem nincs semmi baj, Emlékem szívedben végig megmarad. Én ott leszek végig melletted, őrzöm az álmaidat, Mindentől megvédelek, ott leszek minden mozdulatodban."
Az angyal még egyszer utoljára átölelte kedvesét, A fiú nem akarta még elengedni féltett szerelmét. A lány arca egyre halványodott, "Most mennem kell!"- csak ennyit mondhatott.
Hirtelen hűvös levegő járta át a szobát, De még lehetett érezni a lány kellemes illatát. A fiút ezután az álom hamar elnyomta, Gondolataiban ő járt, s hogy nem feledi el soha.
Reggel, mikor felébredt, nem tudta valóság volt-e, vagy álom, De talált valami csodát az asztalon. Egy fehér toll volt ott a lány illatával, S rájött mit veszített a lány halálával.
Szívében most még jobban érezte hiányát, S nem tudta elnyomni a lány utáni vágyát. Könnyes szemmel az ég felé fordulva ennyit felelt: "Mindörökké szeretni foglak Egyetlen Szép Szerelmem!"

Oldal: Szomoru tortenetek
Sajat gondolat: ''Az ember addig legyen boldog es gondtalan, amig fiatal.'' - © 2008 - 2024 - mertszeretlek.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat